Tóth Dénes Arimon engedélyével:

1. rész A 'SZÖVETKEZETI OTTHON'

Kezdhetném így: Az épület a falu központjában egy zsidó asszony háza helyén épült 1946-tól 1948-ig... Micsoda száraz adathalmaz. Így írják a múltat akik dokumentumok között kutakodva összegyűjtenek egy halom információt és gondosan szelektálva a „vélt lényeget” leírják, és az a MÚLT képe. Sokba beleolvastam. Tele vannak téves adatokkal. Például valaki írta, az első két mozigépész Kota Imre és valami József, vagy János (már elfelejtettem). Nem! Az első mozigépész Márai Jenő bácsi volt, aki mellé hamarosan csatlakozott Kota Imre bácsi. (A Márai névben nem vagyok biztos, meg kellene kérdezni Kurin, azaz Hajnal Évát. Ő tudja. Szomszédok voltak. A másik nevetséges adat amit olvastam: A Szövetkezeti Otthon a Kertészné, zsidó asszony telkére épült és volt ott egy zsidó iskola ami még a háború után működött... Összesen 9 zsidó család maradt Hegyesen a háború után. Nagyanyám, mikor 1954-ben beköltöztünk a szemközti házba, megmutatta, hol volt az ő osztálya a, padja a házban. Azt is mondta, hetente kétszer az utca felőli nagy teremben tartottak órákat külön a zsidó gyerekeknek. Azt mondta, szemközt az utca másik felén volt a zsidó Gyülekezeti Épület. Én neki hiszek. Nos, erről ennyit.
~ Néhány hónappal ezelőtt örömmel olvastam, hogy végre a Szövetkezeti Otthon ismét a hegyesiek tulajdonába került. Számtalan ötlet tolakodott elmémben, mit is lehetne kezdeni a sok helyiséggel. Tudom, tudom : ott van a 'Hajja Ke' és „nagyok”, politikai méltóságok, majd ők eldöntik mi is legyen, hiszen mindig a páholyban ülök voltak a „legokosabbak” és döntéshozók.
Én most a Szövetkezeti Otthon történetét írom le, egy kicsit rendhagyó módon. Kérlek benneteket, ne feddjetek meg azért mert nagyon sok személyes kötődést szövök bele. Én szinte vele együtt születtem és ott voltam több mint 40 éven át. Mesélték, mikor velem volt várandós édesanyám, minden délben vitte le apámnak az ebédet, mert kora hajnaltól késő estig folyt az építkezés. Egyszer megkérdeztem, akkor – 1947 április-májusában hol tartott az építkezés. Akkor a színházi rész belső, udvarra néző felét építették. A tervezésben biztosan belesegítettek a szabadkai Nép Színház illetékesei, hiszen – ha nem tévedek – Karna Maca már akkor közismert színésznő volt Szabadkán. Valamint az akkortájt Becséről ideköltözött Kovács István-Tatus amatőr színházi rendező. Azonban kevesen tudják valójában miért is vannak az Otthon elülső részén a hatalmas kirakat ablakok. Érdekes története van, amit teljes részleteiben tudok. Először is, nem két szövetkezet, hanem három volt, mikor az Otthont felépítették. Egy nagyot kanyarodva, vissza a múltba, elmesélem a történetet. ~ Édesapámat, mivel tévedésből kétszer hívták be katonai szolgálatra, így utána megúszta a Világháború katonai borzalmait. Nyitott egy boltot a valamikori „Rubus-sarkán”. Testvére asztalos volt és készített neki masszív, tartós pultokat és állványokat. Jól ment az üzlet, mert a verbászi ellátók becsülték, hogy beszéli azt a bődületes sváb tájszólásukat. (Több évig dolgozott Bács Feketehegyen/Feketicsen egy boltban német bolti kiszolgálókkal). Aztán történt egy napon, hogy híre ment: az orosz hadsereg már a Tisza túlsó felén van. Édesapám hamar kerített egy kocsist és úgyszintén egy másik boltos is, akiről csak annyit tudok, Mihály bácsinak hívták. Másnap hajnalban indultak Verbászra. Megdöbbentő volt a látvány ami ott fogadta őket. A német lakosság teljes pánikban volt. Mindenki csomagolt, pakolt. Ki vonattal, ki gépkocsival vagy katonai teherautóval hagyták el a várost. Nagy bátorság kellett a raktárakig eljutni, de senki sem figyelt rájuk. Mikor az élelmiszer tárolókhoz értek rádöbbentek, elkéstek. Hosszú sorokban álltak a katonai kamionok és nagy erőkkel pakolták fel rájuk a raktárakból az élelmiszert. Váratlanul apám egyik jó ismerőse intett neki, hogy menjen oda. Odament és az hadarva közölte vele: Szilvi menjetek a hátsó zárt ajtóhoz. Majd én kinyitom. Tudod itt már nincs 'zenyém-tijed-zövé' , csak mentjük ami menthető. Nyugodtan pakoljatok fel ami nektek a legfontosabb. Senki nem fog bántani benneteket..., de tudd az oroszok átkeltek ma reggel a Tiszán és egyesültek a Partizánokkal. Siessetek, mert ők nem fognak kegyelmezni. Úgy is tettek. A kocsissal gyorsan két-két zsák lisztet, cukrot, sót, étolajat, élesztőt, sütőport, cigarettát, pálinkát, rumot és még néhány apróságot dobtak fel a kocsira. Nem tettek többet, hogy a két ló bírjon gyorsan haladni. Szóltak Mihály bácsinak is ,hagyja abba mert baj lehet, ha rögvest nem indulnak el. Mihály bácsi hajthatatlan volt. „Szilvi, neked elment az eszed. Ilyen lehetőségünk nem lesz még egyszer. Pakolj fel amit csak bírsz!” Apámék elindultak, Mihály bácsiék pedig mohón válogatták a legjobb dolgokat és púposra rakták a szekeret. Mikor Feketicset túlhaladták úgy 5-6 km távolságban jött utánuk Mihály bácsi szekere. Egy „szellem-falun” hajtottak keresztül, Szekicsen. Aki a német lakosság közül nem bírt elmenekülni az elbújt. Már hallatszottak az ágyú dörejek. A kendergyárat elhagyva, váratlanul a Talpai kocsma mögül egy csapat orosz katona rohant elébük. Volt velük egy szerb partizán és apámnak sikerült meggyőzni őket, hogy a falu éhezik és a menekülő németektől hozza az árút. Mikor mondta, Verbászon már nem lesz ellenállás, mert mindenki elmenekült, akkor megenyhültek.
Elvették az összes cigarettát, rumot, vajat és még néhány apróságot, azután útjukra engedték őket. Ekkor iszonyatos ágyúdörej hangzott el. A kocsissal a bakon megfordultak és látták, tankok és ágyuk vannak felállítva a dombon és elkezdődött a német falu lövése. Később tudták meg szüleim, hogy az első ágyúlövés telibe találta Mihály bácsiék kocsiját. Ők már soha nem értek haza. ~ Alig múlt el egy hónap, mikor az Ávósok mindent elkoboztak (még a pultot és a fali állványokat is) a boltból. Néhány nap múlva egy este beállítottak hozzánk a kommunista párt vezetői és győzködték apámat, legyen párttag és úgy megalapíthatják a falu Kereskedelmi Szövetkezetét és valójában saját árúját árulhatja, csak most már havi fizetésért. Néhány volt boltos összeült és megbeszélték, belépnek a pártba. Úgy is lett. Megalapították a „HALADÁS” nevű szövetkezetet. Az 1.-es és a 2.-es képen is hasonló sorban állnak a pult mögött az alapítók. Jobb szélen Pecze István (később Dr. Tóbiás Sándor apósa), majd édesapám (A 'Haladás' igazgatója), őt követi a beszerző/komercialista Lassú Sándor (később Dr. Babcsányi Sándor apósa), jobbról a szélén Sípos Ferenc (Nikolić Sípos Erzsébet édesapja). A képeken látható helyiségen kívül még hozzájuk tartozott az udvar felőli első ajtóbejárat, ami raktárként szolgált. Az üvegkirakatos részt ők tervezték. A két termelő szövetkezet osztozott a többi részen. Jól jött nekik ez a tervezés, mert felette egy nagy terem létesült melyet majd mindennap politikai gyűlésekre használtak. Az előre nyúló balkonon a nagy – főleg Május Elsejei - beszédeket tartották.
Az első szónokok Krizsák Károly, majd Mondom Lajos voltak, míg nem találtak egy rátermett öblös hangú nagyszerű szónokot Vígh István személyében. A Haladást később áttették a Községházának szembeni nagy kék épületbe, ami akkor az Ürge Verka néni tulajdonát képezte. Érdekesség ként leírom, kik voltak az első boltos segédek: Krizsán-Pokol József, Tóth Péter-Figaró, Gálik Ferenc („Szemafór” vendéglő) és egy feketicsi Jancsi nevű fiú. Még csak annyit, az apámtól elkobzott pultok és polcok még ma is megvannak. Illetve utoljára 2005-ben láttam az egyik boltban.

Adományozó: Tóth Dénes Arimon

Címkék: Szövetkezet

Gyűjtő: Csernik Márton

Szerzői jogok: Az oldalon megjelenő tartalom szerzői jogi védelem alatt áll! A digitális tartalmak publikálása kizárólag a tartalomgazda és/vagy az alkotó beleegyezésével történhet! Kérjük, a szerzői jogok tisztázása miatt keresse fel a tartalomgazdát és/vagy az alkotót. Kérdéses esetben keresse fel az üzemeltetőt.