A Belgrád-Budapest vasútvonal építése miatt jelentős változások történtek Kishegyesen. A vasúti töltést elhordták, a töltést átszelő Krivaja híd még látható volt egy ideig, majd azt is lebontották. Sokan, de sajnos mind kevesebben vannak olyanok, akiket még emlékek fűznek a helyhez. Dédapáink, ükapáink ott tanultak meg úszni, kirándulóhely, találkahely volt. Varázslatos, nem túlzás azt mondani, kultikus hely volt az itteniek számára. Megépítését követően éveken át több generáció is a hegyesi híd alatt tanult meg úszni. A híd felső párkányáról ugráltak a vízbe. A híd két belső oldalán gyalogjárda volt, a kerékpárosok is át tudtak ott menni. Bizonyos források szerint Kollár Imre, akkori ismert bácskai építészmester tervezte és a kivitelezési munkálatokat is maga vezette. Az építészeti megoldás is állítólag különlegesnek tekinthető, hiszen a hidat nem boltívesre tervezte, hanem nyújtott kör alakúra. Az építmény alul is egy, a felsőhöz hasonló boltozattal egészült ki. Hozzáértők szerint ez statikailag azért volt jó megoldás, mert így a hídra ható erők megoszlottak, úgymond „örökéletűvé” téve a híd stabilitását. Lebontása előtt azonban már megrongálódott, állítólag egyesek a jó minőségű téglát kezdték elhordani. Végül a kínai építők „végeztek” a munkával, pontosabban a híddal.

Az előzményekhez tartozik, hogy az 1800-as évek elején a délkelet-európai és balkáni régiók szerepe kezdett felértékelődni. Az Osztrák–Magyar Monarchia a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítését szorgalmazta. A vasútvonal megépítése már a szabadságharc és forradalom előtt, az 1832-1836. évi országgyűlési ciklusban is felmerült. Megvalósítására még közel ötven évet kellett azonban várni. Aztán végül a szerb fejedelemséggel 1880-ban megkötött vasúti egyezmény alapján Magyarország vállalta, hogy 1883. június 15-éig a Budapest – Ferencváros – Szabadka – Újvidék – Zimony – vonalon, tehát lényegében az egykori államhatárig kiépíti a vasúti pályát. A kivitelezési munkálatok 1881 augusztusában kezdődtek el. A vasút lényegében már akkortól hatással volt a kishegyesiek életére.

A töltés megépítése nem kis vállalkozás volt abban az időben. Kubikosokat béreltek, akkor még nem voltak munkagépek. A helyiek közül is sokan dolgoztak évekig ott, de vidéki földmunkások is jöttek, akik közül sokan itt is maradtak. Több száz méteren töltést kellett összehordani, más helyeken a löszdombba kellett vájatot készíteni. A nyomvonal ugyanott van, ahol ma is, és eredetileg is kétvágányosra tervezték és építették. Korabeli dokumentumok szerint 1882. december 5-ére elkészült a 167 km hosszú Budapest–Szabadka szakasz, 1883. március 5-ére a 101 km hosszú Szabadka–Újvidék vonal is. A Párizs–Konstantinápoly (Isztambul) vasútvonal részeként képzelték el a szakaszt. Azt követően, 1883–1884-ben, a Száva folyón átívelő belgrádi vasúti híd megépítésével létre is jött a Budapest és Belgrád közötti vasúti kapcsolat.

A vonalon közlekedő szerelvényeket gőzmozdonyok húzták. A maximális sebesség 50 km/h volt. Trianon után azonban valakik úgy vélték, nincs szükség két nyomtávú vasútvonalra. Az egyik nyomtávot felszedték és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság más területén újra lefektették. De talán a Trianon előtti időszak volt település szempontjából egy olyan korszak, amikor gyors ütemben zajlott a modernizáció, ami a vasútnak is köszönhető volt. Ha nem jön közbe a világháború, lehet, hogy ma egy kisváros lenne itt. A néprajzkutatók szerint a falu abban az időben kialakuló polgári arculata az építészetben, az öltözködésben, egyéb dolgokban is megmutatkozott. Érdekes tény, hogy az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Kishegyes nagyközségben 5679 lélek élt, 1134 lakóházban. Anyanyelvük szerint 5505 magyar, 139 német, 9 tót, 20 kisorosz, 5 szerb, vallás szerint 5337 katolikus, 25 görögkeleti, 131 evangélikus vallású, 37 református, 145 izraelita. A polgárosodás tehát valójában a vasút kiépítését követően kezdődött meg. Vonaton a nem is olyan távoli nagyvárosokba, Újvidékre, Szabadkára, Verbászra, vagy Belgrádba is, viszonylag egyszerűen el lehetett jutni. A helyiek, felismerve a lehetőséget, a nagyobb városok piacain próbálták meg értékesíteni a paraszti háztartásokban megtermelt árufelesleget: sonkát, kolbászt, tojást, tejet, vajat, túrót, élő- vagy vágott baromfit vittek és adtak el a piacokon. Ez azonban egyben azt eredményezte, hogy utánozni kezdték az ottani divatot, ott vásároltak például ruhaneműt. Feladták a népviseletet, olyannyira, hogy ma vajmi keveset tudunk arról, miben jártak, mit viseltek egykor napközben, vagy ünnepnapokon. A hagyományok is lassan feledésbe merültek.

Egyfajta kultikus hely, közösségi találkozóhely volt a ma már nem létező Krivaj híd. A korosabb kishegyesiekben nosztalgikus érzelmeket vált ki a hely fotójának a puszta látványa is. Még egy ideig él majd azonban azok emlékezetében, akik ott fürödtek, randevúztak, virágot, vagy gyógynövényeket szedtek, a vonatokat figyelték, vagy egyéb, mai szemmel szokatlannak számító dolgot műveltek.

Végezetül el kell mondani, hogy magáról a folyó elnevezéséről is megoszlanak a vélemények. Miközben egyesek szerint nem is Krivaj, hanem Bácsér, vagy Bács-ér a neve, mások biztosra veszik, hogy a Bácsér csak az egyik ága a folyóvá duzzadó vízfolyásnak, ami Kishegyes határában válik folyóvá és egyben Krivajjá. Cothmann Antal 1763-ban egy korabeli dokumentumban állítólag utalást tesz Bacsér, bizonyos olvasatban Pacsér pusztára. A témát egyébként 2002-ben kiadott könyvében Hovány Lajos vízépítő mérnök is alaposan taglalja. Olyan forrásokat is említ, melyek említik a Szabadka „határa és Bacsier (értsd: Pacsér) puszta között elterülő Ó-Morovica pusztát”. Veliki Hegyest is emlegetik bizonyos írásokban, mint olyan helyet, ahol termékeny kaszálók vannak.

A helységben és határában eredő kis csermely neveztetett valamikor Bács-érnek, amit Pacsa-érnek is neveztek. De Pacsaér, valamint az Acsaér nevek is felbukkantak írásos dokumentumokban. Megint máshol azt írják, hogy a Krivaja Szabadka határától, mély völgyekben több községen át kanyarulatosan húzódik, a partvidék esővizeit sz. Tamásnál (Szenttamás) a Ferenc-csatornába viszi. Topolyán ugyanakkor egykor nevezték Krivaja barának, Pacsérnál Bács-érpataknak, Kishegyesnél a Krivaja rétpatak, Feketicsnél (Bácsfeketehegy Krivaja bara, Szekicsnél (Szeghegy) Krivaja volt a térképen elnevezésként feltüntetve. Szenttamásnál pedig Krivaja folyóként jelölték. Johan Jauss Szekics-leírásában (1886) és térképén Bach Krivoja/ Bach Kriwoja a patak neve. Azt, hogy egykor az itt élők a folyónak mi mindent köszönhettek, például több fajta halat, halételeket (káposztás csík stb.), gyékényt, nádat és sást, valamint egyebeket, talán valaki majd egy következő írásban összefoglalja.

Tóth Péter